84-es út, már 150BPM-es ütemek a hangfalból az ébren maradás miatt, hirtelen tábla észrevesz, örömből hangos dudálás és vészvillogás, megérkeztünk. Hajnali 3.45, kézifék behúz. Ajtó kinyit, friss levegő megcsap, kipattanás, összeesés az elgémberedéstől, feltápászkodás. “T” barátom mosolygott és átölelt. Lehet csak a haluci nacimtól, de tutti láttam a glóriát a feje fölött. Ha nem is sárga angyalként, de azért villogott.

Nem tudom leírni azt a felszabadító érzést, amit átéltem. Miközben épp egyesültem a világmindenséggel éreztem, hogy a hideg vadul csapkodja arcomat. És, hogy azonnal szükségem van egy bokorra. Ezt követően némaság ült az arcomra. Kelt fel a nap és a madarak sorba kezdték el csicsergésüket. Olyan muzsika volt ez, amit senki nem tud játszani csak ők. Érezhető volt a levegőben, ahogy örülnek az új napnak. A nap is megvillant a napraforgó mező felett, izzott lilán-vörösen, tündökölt, ahogy a legjobb színész kimegy a porondra. Lent a Marcal felett sejtelmesen gomolygott a pára. Csak a szénaboglyák teteje és a lovak feje látszott ki.

Leköltöztünk. Azaz mondjuk, úgy, hogy egyelőre csak én. Egyelőre pecó upgrade klasszikus folyamatát élem át, annak is a jelenlegi s**k power támogatását. Egy hetem van és jön a család, mellette zavartalan a kiszolgálás a kis apartmanfaluban.

A Fekete Meteor

Napról napra élvezem. A legváratlanabb helyzetek a legnagyobb élményeket adják. Pl.: amikor kétségbeesetten pattansz fel a „fekete meteorra”, a 30éves, hamvaiból feltámasztott gyönyörűséges Csepel kerékpárra, majd egyensúlyozol vele végig a falu utcácskáján jobb kézzel a magasban a zoKos telefonnal, hogy netet vadász a pusztában még a vendégek reggeliztetése előtt, csak mert bizony azt az excelt el kell küldeni. Nem foglalkozhatunk ilyen apróságokkal, hogy az átjátszó torony most másfele kacsingat.

Viszont már akkor hero vagyok, hogy ezzel az eszközzel lehet nekimegyek egy Balaton túrának. Soha. Elárulom, biztos nem én leszek az. Már értem, hogy mindenki azért részeg ezeken a bicikliken, mert nem oszt vagy szoroz, az élmény ugyanaz, max. elszántabb leszel az alkoholtól. DE!!! Nemrég kért meg megyeri gourman chef barátom, hogy ugyan már leheljek lelket az almafájába. Én kérem komolyan vettem az első rám bízott vidéki feladatot. Über alles ciTTYben azért ilyen nem történik. Így tehát a reggeli csicsergős koffeinbomba után, hasítom keresztül a reggeli ködöt a „fekete meteorral” egyenesen az istálló felé. Jókor érkeztem, szinte a vödörbe huppant, annyira friss volt. Na most jött a logikai része a feladványnak. Van a bicikli, van a kapa, a fél vödör lószar és ugyebár én, na meg sunshine. Van „A” pont meg „B” pont és tudjuk, mit kell ilyenkor tenni. Azt tudtam, hogy max a túlélésért játszhatok, ilyen hogy legrövidebb út kizárt. A falu igazából egy nagyon körforgalom, tehát baj az nem lehet. Max felnyársalhatom még magam a kapára a fekvőrendőrön (igen, az is van, kérem itt biztonság mindenekfelett). Tudjátok DiCaprio elmehet a búsba a Titanicos lebegésével. Én olyan önfeledten soha nem suhantam még kerékpáron, mint azon a napon, azon a 150m-en, amíg végigértem a falun.  Nincs felemelőbb érzés, mint ahogy a friss lószar szaga keveredik a harmatos reggeli köd illatával, melynek cseppjei lecsapódva megülnek borostádon és teszik teljessé a napodat. Yess! Csak egy pillanatra ugrik be, hogy alig két hete még az irodaház recepcióján összegyűlt „figyeljetek fel már rám” kölnik és parfümök émelyítő felhőjén kellett átküzdenem magam a liftig, vagy lépcsőig.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Mr. Magneee Magnificent

Tegnap meglátogatott egy igencsak régi barátom, Miska. Átugrott a szomszéd megyéből, hogy segítsen a fészekrakásban. Rég nem találkoztunk, lehet vagy 5 éve, de azóta is szívemben élt. Na ő egy igazi manó tutti. Nincs zöld sipkája, meg kis üstje tele arannyal, nem lovagolja meg a szivárványt, de a szivárvány se őt. Mégis ránézel és olyan, mintha a mesekönyvből lépett volna ki. Kiugrott a vörös dinnyekergető „mi autónkból” átölelt, majd a kezembe nyomott 2 házi készítésű literes sörös krüglit, meg egy akkora cukkinit, amitől még egy kanca is elpirult volna. Megmondom a frankót én ekkorát még nem láttam. „Hát faszikám, múltkor elgondolkodtam. Mi van nagyon sok a cukkiniban? Víz édesapám. Akkor szted mi kell neki? Hát víz, nem? Tojok én arra, hogy megkeseredik meg minden, hülyeség. Víz, napfény, nitrogén, aztán szevasz!” Biztos van benne valami, mert a kaják amiket csináltam belőle nagyon finomak lettek. Íme pár belőlük (hamarosan képeket is csinálok a következő alkalommal).

Cukkinis atompaller

Hagyományos sós palacsintatésztát kevertem, azzal a különbséggel, hogy raktam bele egy kevés házi kefirt. A lereszelt cukkiniról leöntöttem a levét a többit összedolgoztam a tésztával. Tettem még bele olvasztott vajat és olívaolajat is az ízek miatt. Kisütöttem a palacsintákat és medvehagyma-pestós túrókrémmel tömtem csúúúúúúúrdulásig .

Mentás cukkini krém zsályával

Szeretek kísérletezni, melyeket általában mindig másokon tesztelek. Jófejségből jelesre vizsgáztam, de hát ez van. Így volt ez ezzel a recepttel is.

A nagyjából felaprított zsályát vajon futtattam meg, épp hogy csak kiteljesedjen az íze. Kivettem a serpenyőből, majd a szeletekre vágott cukkinit vajon és olívaolajon megpirítottam. Belehajítottam egy keverőedénybe, majd jó sok zúzott fokhagymát, sót, borsot, a pirított zsályát és mentát tettem bele + egy kevéske citromlevet. Robotgéppel megküldtem kicsit, majd amikor már úgy egyben volt, kapott a nyakára egy nagy kanál tejfölt. Igencsak napindító fresh kence, laza pirítóson isteni.

Cuki kis rösztellátor

Ez egy igazi terminátor cucc. Mert annyira üt. És csak eszed, veszed, kikapod a másik kezéből. Aztán teli hassal azon veszed észre magad, hogy az utolsó energiáddal legurulsz a székről, hogy harcba menj legkedvesebb barátoddal is az utolsó falatért.

Cuki reszel, sóz, kinyomkod. Sárgarépa reszel, serpenyőben olívaolajon cukorral vadul karamellizál. Kori under prés, azaz magokat durvára őrlöm. Fél adag teljes kiőrlésű rozsliszt, alap finom liszt, só, tojás, kevés tej, répa, cuki egyben és haaaaajrááááá. Tésztába tettem az koriandert, meg mellé gyömbért és borsot, ebből viszont sokat, mert én így bírom. Az egésznek egy jó sűrű masszává kell, hogy váljon. Kanalak síkosítva, amivel a forró olajba fogunk nagykanálnyi galuskaszerű dagi hernyókat formálni. Süti süti, majd fokhagymás tejföllel tálal. Harapás előtt fontos az asztalnál ülőkkel a játékszabályokat tisztázni.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Kisebb mosoly a száj szélén, de ugyanakkor rezzenéstelen, komoly arclemez, Piszkos Harry tekintet, komoly testtartás, all-in szituhoz hasonló levegővétel és piros boxer. Úgy nagyjából ezek voltak a fegyvereim, mikor feleségem elé álltam, hogy közöljem vele a ténnyáladékot, miszerint úgy fél éven belül költözünk. A legnagyobb városból a legkisebb településre.  Feleségem mindenféle rákészülés nélkül 5 percen belül halálozott el és született újjá ugyanabba a testbe. A bőr furcsán, akrobatikus mozdulatokkal hullámzott az arcán, hol kisimult és mosolyra fakadt, hol öregedett 15 évet és ráncolta össze magát. Tudta, hogy előbb utóbb ez a pillanat be fog következni, de azt nem, hogy akkor, aznap este. Mondjuk 3 évvel későbbre saccolta. Persze azt már megszokta, hogy az „egyszer csak hirtelen mit sem sejtve” manócsalád szoros szövetségeseink az életben. A helyzetemen mondjuk  az javított, hogy egyszer már volt a kis falucskában és bejött neki, plusz az is engem erősített, hogy az elmúlt 1 évben finoman, de hatásosan bombáztam a vidékre való ugrás és az azzal járó új élet kezdésének előnyeivel.

“Ez a hely olyan, mint valami kis Manówandörlend. Letérsz a főútról, átbukkansz a síneken és meglátod ezt a pár házacskából álló tünemény települést. Megállsz és belekortyolsz a vidék esszenciájával ízesített naturhigh koktélba. Ízlelgeted a nedűt, melyből kiérződik a 11.000Ha területű erdő, a kristálytiszta Marcal és a mező perzselő melege. Úgy érzed, mintha mindig is ez lett volna az otthonod. Lassan már fél órája ott állsz az úton és csak bambulsz. Mi történik Velem? Kiszakadtál a nyüzsiből és most fogsz nemsokára magadba huppanni, miközben suhan át rajtad több száz év történelmének energiája.  Már 45 perc telt el és maximum a szél lökött oldalba. Mert más az tutti nem. Itt ugyanis összesen 18 laknak, nem többen. Az biztos, hogy nem a troli fog elütni, vagy anyáz telibe egy pizzafutár ezen a környéken. No-No. Itt Te vagy. Elrejtőzve a világ elől itt meglelheted menedéked ” – emlékeztettem Kedvesem.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

A” Herr Bürgermeistert” -(HB) másfél éve ismerem. Az első pillanatban, mikor találkoztunk, szerintem eldőlt mindkettőnk sorsa. Ez tipikusan az a helyzet volt, mikor az Élet beleül a rendezői székbe, kicsit rápippant, kortyol egyet, majd csapó.  Eddig volt, ahogy volt mindenkinek meg volt a maga életútja, de mostantól ez már közös lesz. Mindkettőnkben megvolt a remény, hogy igen, innentől más lesz.

Nem ez nem Csipkerózsika feltámadásának története, vagy a „közösen dobban a szív” 2 felvonásos romantikus dráma, és nem is Hose Amandula Pundala del …tököm tudja kinek a szerelmi kesergése, valamelyik szutyok kereskedelmi adó, még szutyokabb délutáni műsorán. Ha ezekre vágysz, ne olvasd tovább, ez a blog marhára nem lesz az. Vedd ezt egy tipikus naplónak, mely életem egy részét tárja a világ elé. Hogy miért??? Nem vagyok ennyire exhibicionista, viszont maga az élethelyzet is iszony shui és szerintem a megélése is az lesz. Kisebb erőszakkal de kiszakítottam  családom a futószalag világból és szinte a természetbe pottyantunk, hazánk legkisebb falujába. A cél az, hogy a “kiszolgált” ember miként lesz ismét harmóniában a természettel és válik önfenntartóvá. Szóval a maga módján megvan a helyzet és az iromány romantikája, ugyanis amiről itt olvashatsz, az nem más, mint az ÉLET, amit csak akkor fogsz levágni, ha mersz álmodni majd megélni. Ezt pedig tapasztalatból állítom, mivel az út amin járok, szintén egy álommal kezdődött.

Ez a találkozás, már egy régen várt esemény volt. Mindkettőnknek szüksége volt rá. És milyen vicces, hogy az egész egy reggelinek a posztolásával kezdődött a F@szbukkon. Kb. két éve egyik ismeretterjesztő sorozatban láttam egy tagot, aki fogta magát, lezárt a háta mögött mindent, ami a nagyvárosi élethez kötötte és tanyára költözött. Azóta már teljes önálló műsora lett, túl van a tizedik?? évadon, a kis tanyából egy jóformán önellátó gazdaság lett, mely felkarolja és bemutatja a környékét. Anyussal végig flasheltünk vagy 5 évadnyi műsort és a végére már a retinámat kapartam, kiabálva hogy „VAZZZZEEEEE, de hát ezt akartam, ez volt a cél, miért kellett eltérnem tőle, amikor ez vagyok?. Ugyanis vagy jó 4 éve pont ennek álltam neki, de az akkori körülmények nem tették lehetővé, hogy megvalósítsam álmaim. Viszont ez a műsor új erőt adott.

Addig szívtam magam, mígnem egy reggel úgy keltem fel, hogy fogalmam sincs mit, de írok ennek a tagnak. Lehet, kimegyek hozzá külföldre mosogatni, vagy egyáltalán bármi, nem érdekel. Kávét megkevertem gépet berántottam, majd reggeli hírekbe kezdtem belenyalintani a közösségi hálón, mikor egy régi barátom fényképére bukkantam a csodás reggelijéről. Akkorra már egy éve nem beszéltünk kb. Pedig semmi különösebb oka nem volt ennek, csak más felé vitt az utunk. Ő amúgy egy kortalan gyerek. Hihetetlenül kreatív, jó ötletekkel megáldott sejthalmaz. Imádja az ízeket és ezeket jól is párosítja, szóval nem hiába lett eleinte hobbi, majd panelchef, aztán vált helyi termék előállítóvá. A csipás 57%os koffeinszintem eredménye egy ütős „like” volt a reggelin, ami aztán a 82%-os koffeinszintnél és a bejárati ajtó becsukása után egy telefonhívásba torkollott. “Hülye vagy? Minek mennél ki külföldre ezért? Hívd fel unokaöcsém.” Kiderült ugyanis, hogy az említett családtag pont ezen a műsoron van rajta, mint amin én és igazából minden feltételt már biztosított, csak tovább kéne vinni a dolgokat. Egy hét múlva eljött a pillanat és találkoztam az unokaöccsel (meg pár rozéfröccsel), aki maga volt annak a településnek a “Herr Bürgermeistere”, ahová most költözünk. A másfél órás beszélgetés minden gond nélkül csapott át a kezdeti kommunikációs pettingből a “tudd, hogy értsd helyzetbe”, ezáltal úgy tudtunk felállni az asztaltól, hogy mindenki kártyája, amit ki kellett játszani arccal felfelé virított. Nem volt többé kérdés, hogy a cél ugyanaz és ezáltal az utunk is azzá válik.

A tudd, hogy értsd helyzet

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

3 hónapja még a franc se gondolta volna….. Ok, sejteni lehetett, meg persze ott voltunk a főidegen, vonzás törvénye stb., de mikor tárgyalósba vágva slattyogtam végig a szürke reggelen az iroda felé, nem az járt a fejemben, hogy hamarosan már azon fogok agyalni, milyen masszázstechnikával csalogassam ki a tejet a kecske tőgyéből.

Szakirodalmak letöltve. Teljes felkészülés lélekben, agyban, pipa. Konkrétumok? Na, az nem sok. Spirit? Az vaaaan. Egy hónap és költözés. Hazánk legkisebb településére a hyperpoliszból. Dobozokat meg majd szerzünk.

A feleségem szerintem már sejtette, hogy előbb utóbb ez az állapot be fog következni. Hiszen oly hirtelen találkozásunk pillanatában is hasonló elképzelésekkel gondoltuk, mi lenne, ha ilyesmibe csapnánk bele. Ez tehát valahol már lebegett a levegőben, ugye kérem. Ő amúgy a legnagyobb kincs az életemben! Hogy képes elviselni? Fogalmam sincs… Én őt? Na, arról sincs. De imádjuk egymást. Az élet egymás mellé rakott minket, hogy haaaaajráááá. Kaptunk mellé rögtön egy titán manogattót is, hogy teljes legyen a csapat, most meg egy utat az egymásra találásra és megélésére. Szóval a szövetség létrejött.

Ha erről az oldalról (és miért ne erről?) közelítjük meg a helyzetet, akkor ezek azért eléggé konkrét dolgok, így visszatérve az előző kérdésre, miszerint vannak e konkrétumok, a helyes válasz igen is vannak. Pl.: el hyperpoliszból. Itt igazán átnézhetsz az átláthatatlannak gondolt üvegfalakon és észreveheted, mennyire ki vagy szolgáltatva. Mindenki mindenkinek. Téves elgondolás, hogy ez nem létezik, hogy ó hát én nem…. DE! Az alapvető ÉLETTŐL elfordulva mesterségesen kialakított élettérben komformizálódunk szana-széjjel, felrúgva minden olyan szabályt, ami a természetben alapvető, egyszerű és működőképes. Nos, az a vágy, hogy ilyen formában tudjuk megélni magunkat, eléggé konkrét volt már egy ideje. Nem kimondottan, de valahol mindig bennem volt ez a fajta kényelmetlenség. Kényelmetlennek érzem, hogy órákat töltsek el egy bevásárlás miatt, mert minden egyes termék hátoldalán szóló összetevőlistát el kell olvassak, hogy kiszűrjem azt az 5-10%-nyit, mely nem mérgező. Kényelmetlennek érzem, hogy a gyerekemmel külön kell harcolnom azért, hogy amivel próbálják megvezetni és szépnek érdekesnek tűnik neki, azzal valójában mérgezzük őt. Hogy akarod egy gyereknek beadni, hogy egy gumicukor rossz? Ugye? Vagy, hogy a takonyműanyagból készült sikamlós, minden dzsuvát magára tapasztó millió egy csáppal ellátott százlábút nyalogatni, rágni nem túl szerencsés. Vagy, hogy menjünk a természetbe, vagy játszunk és ne a TV előtt aszaltassuk az agyunkat, de főleg, hogy a „te kis bu…it” nem kell ordítani mindenki arcába, főleg nem bölcsisként. A levegő szennyezettségétől kialakuló asztmát csak megemlítem és abba egyelőre nem is megyek bele, hogy mennyire háttérbe szorultak az emberi értékek, mennyire befordulunk önmagunkba, anélkül, hogy egyáltalán ismernénk magunkat és ezáltal ismernénk helyünket a világban, a természetben, az életben.

Szóval, most ez a helyzet. Újratervezés kőkeményen. Az érzés felszabadító, de azért beficcen a para. Kiszakadni a „kényelmi” élettérből és visszatérni őseink útjára, abba a fázisba, amikor még aktív részesei voltunk a természetnek. Hiszen ez is kényelmetlen. De vajon melyik kényelmetlenebb? Elviselni minden nap minden egyes percében azt, hogy egy manipulatív világ kiszipolyozott, agy nélküli droidja vagy, vagy az hogy igenis fel kell ébredni, látni, érezni, ismerni és visszatalálni a valóságba?

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: