Esnek le a fákról a megfagyott madarak a csendes -16 celsius fokos szélben. A nap sugarai melengetik arcomat, miközben a felolvasztott, majd jéggé fagyott havon esek hanyatt ama bizonyíték mellé, ami arról árulkodik, hogy erre még lovak is járnak. Beköszöntött a megyeri tél.

Ismét henteltünk, nem kicsit, nagyon. És megint fantasztikus volt a társaság. A hétvége egy igazi baráti találkozó volt. Meglátogattak minket páran a Stílusos Vidéki Szállodák (http://stilusosvidekiszallodak.hu) közül plusz itt voltak a Sarki Fűszeresek (http://sarkifuszeres.hu) meg aztán jöttek csak úgy maguktól is vendégek a jó érzés kedvéért. Finom borok, ötletes ételek, eggyel kevesebb malac, meg úgy szomjoltásra, hírtelen halálra egy laza akusztikus koncert a Pajtában a Hit The Road Band Acoustic-nak (http://www.hittheroadband.hu) köszönhetően. Mi lehetne ennél idillibb az Isteni háta mögötti kicsiny faluban, mely igencsak közel van sokak szívéhez?

A péntek esti, hajnalig tartó beszélgetést követően meglepően sima arcokkal találkoztam a reggeli böllérkedős pálinkánál. Hirtelen felbátorodva, a mínuszokkal mit sem törődve, pikk pakk az asztalra került reggelire a friss hagymás vér, vese-velő, és sült máj. Alig végeztünk, de már készültünk a mennyei pecsenyehúsra. Közben időnként adott egy pacsit a megyeri pálinka és csókot lehelt homlokunkra a fűszeres forralt bor. Igen kérem, kőkemény edzést tartottunk, hiszen fel kellett készülnünk a lovas kocsikázásra, mert azt ilyenkor csak úgy nem lehet. Hirtelen jött az ötlet, hogy példát állítunk híres orosz előadóművészeknek és jéggé fagyasztjuk magunkat a közelben lévő, erdei termálmedencéből kilépve, de nem. Elhittük, hogy ők kemények, mi meg tudtuk, hogy azok vagyunk, szóval nem erőltettük a dolgot. Annál inkább az estét, bár mindennek lehetett azt mondani csak erőltetésnek nem. Épp befejeztük az este megalapozását egy kis savanyú káposzta ágyon sült hurkával, kolbásszal, mikor kinyílt a Pajta ajtaja és megjelentek a már több éve ismert Megyer Camp Fest-es (http://megyercampfesztival.tumblr.com) barátok. Hiába próbálnám átadni, hogy milyen volt ez az egész, úgysem tudom. Ehhez itt kell lenni. Max érzéseket és képeket tudok közvetíteni és ezt meg is teszem, hogy ne maradjatok ki az élményből.

Az egész este a barátságról, összetartozásról, jókedvről és arról szólt, hogy emberek vagyunk. Gondoljatok bele mekkora flash az már, amikor a központi Pánikot Akarunk Rendszeresen Atommód, azaz PARA hivatal közleményei ellenére is egyesekben akkora ez az összetartó erő, hogy stoppal, hálózsákkal látogatnak el hozzánk, egy laza iszogatásra? Igen úgy van, ahogy írtam. Vagy, hogy a 3,5 fél éves fiam úgy készül itthon az estére, hogy ő bizony készít a vendégeknek kókuszgolyót, mert azt már tud és szeretne kedveskedni csupaszív, morcos kinézetű vendégeknek? Ez bizony AZ az érzés, amit ha egyszer ide eljössz, ki nem tudsz verni magadból. Mióta itt élek, hiszem azt, hogy ennek a helynek ez a történelme. Gondoljunk csak bele, hogy ez a falucska már majdnem 1000 évvel ezelőtt is a legfőbb kereskedelmi utak kereszteződésére épült, majd lett a hármas megyehatáron közkedvelt találkozóhely. Az itteni betérőbe, fogadóba érkező emberek tudták miért jönnek ide. Tudták, hogy szívesen látják őket és barátokkal találkoznak, vagy azokra lelnek. Jó muzsika, jó kedv, összetartozás és szeretet. Lehet sok minden változott az elmúlt években, de Megyeren ez örök.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Az idei évnek lassan vége, és íme, itt a karácsony. Ha kiszabadulsz a nagyvárosból és vidékre költözöl, nyáron ott csüngenek a szemeid előtt a téli forralt boros hintaszékes esték, amikor melletted ropog a tűz, a gyermekek önfeledten játszanak kint a hóban, te pedig újra átéled ki vagy, hol tartasz és merre mész. Ez olyan mesebelinek tűnik, mintha maga a télapóhoz költöznél be, pedig most már valóságossá vált. Itt a legkisebb faluban éljük át a mesét. Azt a mesét mely a szeretetről és arról szól, hogy együtt vagyunk. Nem idegesít a pláza hangulat, a reklámőrület, a felemelt termékek leakciózott árai. Semmi. Max, hogy megint rakhatok fel forralt bort, vagy hogy életem első almás pitéjén azért van  még mit csiszolni. Itt másképp zajlik a karácsonyi időszak. Nem mondom, hogy nem feszül be néha az ember és nincs meg a nagy karácsonyi sietség. Dehogynem.

Nemrég tartottunk egy baráti, adventi hétvégét, itt Megyeren a Pajtában. Gyönyörűen feldíszítettük a régi marhaistállót, ami hamarosan már étterem lesz. Sok-sok apró manó, kis bábu és még a jászol is mintha életre kelt volna a megvilágított fenyőgallyak között. A levegőben a fűszeres forralt bor, puncs, csokoládé illata terjengett, én meg szívtam a konyhában a csokoládés karamellás tortával, mert valahogy nagyon nem úgy nézett ki, mint ahogy azt elképzeltem. A barátaink, vendégeink elkezdtek szállingózni és pár óra alatt az egész Pajta zsibongott a jókedvtől. Élvezet volt látni a gyerekek áhítatát és a csillogó szemeiket, ahogy csodálják a mesét, amibe csöppentek. Jó volt látni a házi likőröktől pirosodó orrokat és arcokat, hallani a kacagásokat és érezni, hogy együtt vagyunk. Még ha nem is ismertem mindenkit, felejthető volt, mert itt egy nagy családdá alakultunk pillanatok alatt.

Pár napra rá egy idősebbekből álló csoport látogatott el hozzánk, mert híre ment ennek a kicsiny csodának. Eleinte nem igazán tudták mire készüljenek és ez látszott rajtuk mikor a buszból kiszálltak. A pár perces ismerkedés után a meleg Pajtába mentünk, ahová belépve, mindenki elfelejtette, hogy már 60-70 éven túl van. Gyerekként ültek az asztalhoz, kortyolgatták a forralt bort és röppentek elő a múltból mesék és történetek, melyeket karácsonykor éltek át.

És a karácsony erről szól. Az önfeledt boldogságról és a gyermeki, tiszta szeretetről. Arról a szeretetről, mely nem nézi ki vagy, honnan jöttél, milyen ruha van rajtad. Nincs benne cél, nincs benne elvárás, csak odaadás. Nem kellenek ehhez ajándékok, 89 fogásos vacsorák, melybe belerokkan édesanyánk, mert ezek mind másodlagos dolgok. Merd kinyitni a szíved és öleld át barátaidat, családodat és a világot. Éld át ezt az élményt és őrizd, vigyázz rá, hogy ezentúl ne csak egy nap szóljon erről, hanem akár minden egyes napod.

Szeretettel teli karácsonyt kívánunk!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Délután kaptam az infót, ma én vagyok a soros. Nincs kec-mec. Utánfutó vonóhorogra pattint, kocsi beizzít, hogy meglegyen a Kusturica feeling Goran Bregovic full hangerőn bekapcsol ééééééééééééés padlógáz. Irány Jánosunkhoz a malacért.

Egy igazi szálkás nagy bajszú „kondás” várt ránk a kapuban. A cigarettafüst már rezesre varázsolta a száján lifegő szőrpamacsot és olyan sűrű volt, hogy tutti azért nem értettem a beszédéből jóformán egy szót se. Odavezetett a disznóólhoz, ahol ki kellett választanunk a nekünk megfelelőt. Nem vagyok szakértő, sőt annyira nem, hogy életemben először voltam ilyen szituban, de igencsak szép malacok voltak ott. Sőt nem csak szépek, hanem úgy makkegészségesnek is gondoltam őket, játszottak és talán még mosolyogtak is. És tényleg. Minden élelmet, amit kapnak, Jánosék saját maguk termelnek meg itt nálunk a falu mellett, illetve a környező falvakban. Minőségi koszt, tiszta és rendezett élőhely. Abszolút nem erre számítottam. Azt hittem ott fogunk úszni a térdig érő iszonyatban, de nem. Tipp topp volt kérem minden. Na de aztán most jött a feladat. Vegyél rá egy 120kg-os röffenetet, hogy búcsúzzon el a haveroktól és nyomás ki az ólból egyenesen be a direkt erre a célra összehegesztett ketrecbe. Egy ideig még csak ment a dolog, de a felénél megállt minden. Az idő is. Fél malac bent fél kint. Akárhogy csűrtük csavartuk és fejlesztettük a seggre pacsis tudományunkat az egekig, semmi. Már gondoltam éneklek neki egy Bangó Margitot vagy valami, amikor jött az ötlet, hogy akkor betoljuk. Higgyétek el nincs is szebb élmény annál, mikor egy malac sz@ros valagát tuszkolod telibe az téli lemenő napfényben. A teljes spirit átélése után felraktuk az utánfutóra. Mindent le kellett ellenőrizni, ugyanis a mondák szerint volt már olyan malac, akiért vissza kellett tolatni az úton, mert Copperfieldet túlszárnyalva nemcsak kijött a ketrecből, hanem kamikazeként vetette magát ki a mozgó járműből. Elindultunk az utolsó útjára, vissza Megyerre.

Reggel fél hét. Már közel sem slatyi papucs, hanem bundás kaucsuk wesco és katonai zokni. Épp elhalnak a közvil fényei, mikor begyújtunk az üstök alatt. Igen mi kényelmesebbek vagyunk, nem leszünk tajt részegek reggel hatra, ……. inkább hétre. Persze nem, de azért a tiszteletkört meg kell inni a malacra. A csapat elindul az ól felé.  Minden a helyére kerül, majd egyszer csak valaki eltűnik az ól sötétjében. Ez a szitu, teljes egészében a Tom&Jerry-s sötét kamrás jelenet. Puffogás, csattanás, egy lighty anyázás és iszonyat visítás. Majd megjelenik a hero kezében egy kötéllel, melynek vége a malac orrára van kötve. Hátsó lábát egy speckó vassal tartják, majd pákk. Minden csepp vérre szükség van a reggeli hagymás vérhez, így serénykedni kell, nem is kicsit, közben meg vigyázni, nehogy megalvadjon. Innentől már rutinszerűen megy minden. Mindenki tudja a dolgát. Előjön a pörzsölő, kaparó, majd a rámfa és szempillantás alatt már darabokban a malac. Gyönyörű a húsa, igazán piros, friss, nem olyan halványak, mint amiket műanyagtálcákon dobnak elénk az áruházakban. És igen, ebben a pillanatban kényszerítem magam elméleti síkra, hogy de hát a malac élete és egyáltalán. Én nagyon tisztelem és szeretem az állatokat, de egy pillanatig sem volt bennem sajnálat, vagy szomorúság, hogy fogyasztás céljából megöljük. Más malacokhoz képest, kimagaslóan jó élete volt, nem szenvedett és mindenki megadta neki a tiszteletet. És, hogy még teljesebb legyen az egész, fontos, hogy a malac minden részét fel tudjuk használni. Így lett májas és véres hurka, kolbász, sonkák, szalonnák, friss húsok, csontok levesnek és ebédre igazi malacsült. Délután kettőre már nyomunk sincs, hogy bármi történt itt volna. Na persze, ha egy csapat jön hozzánk az más. Egész nap rotyog a kondér, izzik a sütő, vagy a sparhelt, melyeken készítjük a hagyományos és újragondolt malacságokat, miközben a „bociból” csapoljuk a megyeri fűszeres forralt bort.

Én estig vártam a szortírozásra. Pechemre mivel elkezdett szakadni az eső. Az átjáróban álltam kapucnis pulcsiban. A hol elhalványuló egyetlen izzó, mely a szélben a fejem felett himbálódzott, a darabokra bontott hús előttem és kezemben a nagy kés hirtelen kívülről egy teljesen más képet festett, mintha Dr. Hannibal Lectert vártam volna egy laza szeánszra. Mindenesetre el nem tudom mondani azt a boldogságot, amikor a hűtőt telepakoltam a hússal és becsuktam.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Megyer, hazánk legkisebb önálló közigazgatással rendelkező települése simán leveri akármelyik átváltozó művészt. Akár adhatnánk neki valahol egy „végletek falva” címet is, ugyanis egyik pillanatról a másikra tud 180 fokos fordulatot venni itt minden.

A faluban a megszokott és néha már zavaró csend uralkodott. Mondjuk úgy, hogy a civilizáció hangjai nem igazán szűrődtek be, persze a madarak hangosan csiripeltek. Kicsit fura, amikor ennyire a természetbe épül egy falu, ugyanis itt tényleg érezhető, hogy leginkább az állatok vannak otthon és az ember úgymond csak beköltözött az Ő területükre. Az utca üres volt, sehol egy autó, helyiek bent a házaikban. Egy „idegen” autó gördült be az éjszakából. A sofőr a sötét ellenére is rutinosan vágtatott a Pajta felé, mintha az ösztönei vinnék oda. Szinte már zsigerből vágta, hogy ott fogják várni. És igen! Két mosolygós arc, meg egy gyöngyöző oldalú frissen csapolt sör emelte tovább az érzést, hogy megint itthon van. Eddig is tudtuk, hogy hamarosan kifordul minden sarkából a falu, de ekkor tudatosult bennem igazán. Hiszen már jó ideje rajta voltunk a főidegen, hogy minden időben elkészüljön, pár nap és a MeCafe 2013-n megpendülnek a gitárok.

Másnap mindenkit kivágott a pirkadat az ágyból. Vörösen izzott a nap a határban. A reggeli koffeinbomba és az eddig már ismert izgalom elkezdte mindenkiben hágni a tetőnek a fokát. Ez az izgalom sokakban már több mint öt éve tombol. Egyre több ember, egyre több autó egyre több mosoly kezdte el megtölteni a falut.

Sör, ölellek, hova a p#cs¤¤ba raktam a kalapácsot, két centivel balra, jól húzd meg, vazze a szél, dől az egész, nem itt nem fér el, ne nekem akaszd be te állat, most akkor ők bejöhetnek?, ide rakjátok, és azt mégis hova a ——–ra húzzam fel, leszakadt, újra, pumpáld már, k$ß>rva nagy a meleg, már most beb…..tam, még két pálinka rendel, motordübörgés, ismerős arcok, friss levegő, iszony nagy spirit. A megyeri nagy család ismét fergeteges Rock piknikre készül, csak itt a nyárson nem szalcsi lesz, hanem kőkemény zúzás.

Kaptunk egy ilyen címet a metalhammertől, hogy hazánk legkedvesebb rock fesztiválja. Na igen, erről beszéltem az elején, a disszonancia. Mégis hogy lehet a kedveset összehozni egy rock fesztivállal? Ha akár egy laikusnak, akár egy vérbeli apokaliptikus rockernek mondod, hogy rockfesztivál, tutti hogy az örült nagy húrszaggatás, a minél masszívabban tündöklő fekete ruhás, bakancsos hangosan és mélyen káromkodó, betyár világot és szabadságot újraértelmező, félholt részeg tagok jutnak eszedbe és nem a kedvesség. Márpedig ezért is iszonyatosan különleges ez a feszt. Itt mindenki hazatér, egész évben feszül benne a tudat és a mehetnék. A legnagyobb woodstocki, hippi, peace love unity flash szellemében köszön és mosolyog, majd csapja szét magát a legütősebb koncerteken. Itt nem az van, hogy megveszed a jegyed, elmész egy fesztre és lesz@rsz mindenkit, aki az utadban áll. Itt mindenki figyel mindenkire, törődik a másikkal, segít, ha kell. Sokaknak ez a nyaralás. Itt vannak egy hetet, lightyba majd hardcoreba vágják magukat. Nincsenek határok. Sem a jóérzésben, sem egymás között. Nincs az, hogy idejön egy zenekar, leadja a műsort, felveszi a gázsit és csá. Hol láttál már olyat, hogy a konyhában segít mosogatni valamelyik banda frontembere, vagy hogy gyerekekkel mosolyog a kamerába? És ez a lényeg, hogy nem csak a szervezők, ha mindenki egytől egyik élteti ezt a mára már tradicionálisnak mondható összejövetelt.

A durva az, hogy azért tegyük hozzá, ez nem egy 60fős zsúr, hanem egy 3 színpados fesztivál. Az alap létszám a falunak mondjuk 18 fő. Na ebből lett kb. 1200. És mindennek meg volt a maga helye, minden flottul működött. 2 épített, folyamatosan takarított zuhanyzó, tusoló szekció. Nem Toi-toi, ahol a legyekkel állsz hadban, nyakig a mindenben, miközben szétfolysz a 46 fokos sz@rgőzben. Árnyékos sátorhelyek. Motorosoknak külön placc. Rock ovi, gyerekfoglalkozásokkal. Mozi, kiszuperált régi mozi székekkel. Kiépített láblógató a Marcal partján. Tetováló szalon sterilen, ahogy a nagykönyvben. Többféle kajálós lehetőség, de ez alap, tán annyi különbséggel, hogy ha reggel volt, akkor bizony reggelit adtak és nem non stop gyrosozás volt.

A helyszín iszony jól volt összerakva. Tavaly kicsit meg volt osztva a tömeg a színpadok elhelyezkedése miatt, de most a „központban” rögtön a Pajta mögött volt a kisszínpad, ahol időnként nagyobb jam és zúzás volt, mint a nagyon. Aztán felette kis árnyékos, pados, este tábortüzes rész, majd egy bazi nagy sörsátor, szabad placc és nagyszínpad. És ez volt a flash, hogy míg ott tomboltál a nagyszínpad előtt tényleg azt érezted, hogy egy tipikus fesztiválhelyen vagy, háttérben a puszta, lemenő nappal, de ahogy megfordultál, hogy szerezz egy sört, ráeszméltél, hogy basszus egy faluban vagy a maga bájával. A műsor mindent vitt és külön atom volt, hogy folyamatosan váltották egymást a fellépők. Nem kellett várni a beállásokkal, semmivel. Lement a nagyszínpadon a műsor, nem volt más dolgod, mint hogy megfordulj, lépj kettőt és máris a másik színpad előtt kezdj megvadulni. Aztán ha pihenni mentél a sátorhelyen ott volt a hippi udvar, freestyle jam színpaddal. Semmi más csak az élvezet. A terv, hogy a fellépők szabadon mehetnek fel a színpadra és hozzájuk vágódhat bárki a fesztiválozók közül, bevált, hatalmas élményt adott.

Gondolom, kiérződik, hogy itt folyamatosan dübörgött a zene, 3 napon át du. 3-tól hajnali 3-ig. A tehenünk is élvezte a kapunál legelés közben. Most hogy a tehén suhant át a rockon, vagy a rock a tehénen passz, de a találkozás megvolt és idillien sikerült. Ami még nagyon pozitív volt, hogy a fellépők is szívből és nem zsebből zenéltek, ami hatalmas hangulatot adott. Nem szeretnék külön kiemelni senkit, mert mindenki egytől egyik beleadott mindent. Fergeteges színpadi showk és zenei virtuozitás jellemezte a fellépéseket és minden úgy igazán egyben volt. Nem volt meg a szokásos láthatatlan függöny a fellépők és a fesztiválozók között. Mi voltunk, együtt, jó érzésben, egyetértésben, és örömmámorban, hogy hiába kezd minden műanyaggá és sablonná válni körülöttünk, azért így is lehet fesztiválozni.

Mindezt úgy írtam, hogy ugyan imádom a rockzenét, de közel sem mondhatnám magamat rockernek, életemben sztem még egyetlen rock fesztiválon sem voltam, max. egy két koncerten. Ergo abszolút laikusként álltam az egészhez és minden elfogultság nélkül tapasztaltam, azt, amit most megosztottam. Hatalmas élmény volt a konyhában néha pogózni a 80db palacsinta sütése közben, időnként 2 fakanállal az ajtó előtt csapkodni ütemre a levegőt. A harmadik napra annyira lelazultam, hogy 5 év után ismét kezembe vettem a tüzes meteort és bár azt hittem nyilvános öngyulladást fogok produkálni, túléltem. Jövőre ismét MeCafe Gyöngyeim.

További képek: https://www.facebook.com/MegyerCamFesztival/photos_stream

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: