Belegondoltatok már abba, hogy mennyire összetett és ugyanakkor mennyire semmilyen egy évforduló? Mondjuk mitől (lenne) különleges? Mi tesszük azzá, vagy amúgy is az? A homokóra minden szeme egyforma, ugyanúgy, ahogy egyformák a naptár szerinti napok kedd / szerda / csütörtök, melyek egymást követik. Az idő halad, pereg, mi pedig örök társként megyünk vele, ha akarunk, ha nem. Néha szeretnénk kiszakadni ebből a csodálatos utazásból és csak időtlenül lenni, megállni, mint ahogy várjuk a vonatot egy kis vidéki vasúti megállóban.

Ha így nézzük, az évforduló sem működik másképp. Az a nap is ugyanúgy telik el, ahogy az előtte és utána lévő. Észre sem vennénk, ha nem ruháznánk fel valami misztikummal valami plusz töltettel. Miért tesszük ezt, vagy miért pont ekkor tesszük? Miért fogadkozunk bele a világba pont ezen a napon kilőve magunkból verbálisan a teremtés magjait? És egyáltalán minek? Mi értelme van ennek a mai világban, pont ezen a napon? Semmi. Kb. semmi. Rohanunk az idővel előtte, akkor és utána. Talán egy pillanatra állunk meg műmosollyal koccintani, esetenként végbélből ordítva, hogy BUÁÁJJÉÉKKKK khmmm örggh ….. „meghallgatva”, de semmiképp sem meghallva a himnuszt. Sem a pillanatnak, sem a himnuszunknak nem éljük már a varázsát, pillanatát, szentségét. Rohanunk. Hogy a jó büdös francba kívánhatnánk, fogadhatnánk meg valamit, amikor arra sem állunk meg, hogy végiggondoljuk, kik vagyunk, honnan és merre tartunk. Ilyenkor az idővel nem rohanni kell, hanem vendégül látni minálunk. Fordítsuk magunkra, azzal hogy magunkba fordulunk picit. Teremtsük meg ezzel azt a bizonyos időtlenséget, amiben csak mi vagyunk. Figyeljünk. Figyeljük magunkat és nézzünk bele abba a tükörbe, melyet jóformán mindig eltolunk magunktól. Nézzünk bele és nézzük meg kik vagyunk. Ez az időszak erről szól. A természet is visszahúzódik, és új erőt gyűjt, így egy picit nekünk is ez a feladatunk. Átölelni magunkat és ezáltal a világot, tudatosan visszatennünk magunkat arra az útra, melyen elindultunk. Kitűzni a mérföldköveket és menni tovább. Örülni magunknak és az utunknak és ráébredni arra, hogy ez a pihenő, nem csak ilyenkor fontos. Időnként üljünk le a kis vidéki vasútállomás padjára és figyeljünk.

Boldogságot és erőt kívánok az utatok új szakaszához!