Esnek le a fákról a megfagyott madarak a csendes -16 celsius fokos szélben. A nap sugarai melengetik arcomat, miközben a felolvasztott, majd jéggé fagyott havon esek hanyatt ama bizonyíték mellé, ami arról árulkodik, hogy erre még lovak is járnak. Beköszöntött a megyeri tél.

Ismét henteltünk, nem kicsit, nagyon. És megint fantasztikus volt a társaság. A hétvége egy igazi baráti találkozó volt. Meglátogattak minket páran a Stílusos Vidéki Szállodák (http://stilusosvidekiszallodak.hu) közül plusz itt voltak a Sarki Fűszeresek (http://sarkifuszeres.hu) meg aztán jöttek csak úgy maguktól is vendégek a jó érzés kedvéért. Finom borok, ötletes ételek, eggyel kevesebb malac, meg úgy szomjoltásra, hírtelen halálra egy laza akusztikus koncert a Pajtában a Hit The Road Band Acoustic-nak (http://www.hittheroadband.hu) köszönhetően. Mi lehetne ennél idillibb az Isteni háta mögötti kicsiny faluban, mely igencsak közel van sokak szívéhez?

A péntek esti, hajnalig tartó beszélgetést követően meglepően sima arcokkal találkoztam a reggeli böllérkedős pálinkánál. Hirtelen felbátorodva, a mínuszokkal mit sem törődve, pikk pakk az asztalra került reggelire a friss hagymás vér, vese-velő, és sült máj. Alig végeztünk, de már készültünk a mennyei pecsenyehúsra. Közben időnként adott egy pacsit a megyeri pálinka és csókot lehelt homlokunkra a fűszeres forralt bor. Igen kérem, kőkemény edzést tartottunk, hiszen fel kellett készülnünk a lovas kocsikázásra, mert azt ilyenkor csak úgy nem lehet. Hirtelen jött az ötlet, hogy példát állítunk híres orosz előadóművészeknek és jéggé fagyasztjuk magunkat a közelben lévő, erdei termálmedencéből kilépve, de nem. Elhittük, hogy ők kemények, mi meg tudtuk, hogy azok vagyunk, szóval nem erőltettük a dolgot. Annál inkább az estét, bár mindennek lehetett azt mondani csak erőltetésnek nem. Épp befejeztük az este megalapozását egy kis savanyú káposzta ágyon sült hurkával, kolbásszal, mikor kinyílt a Pajta ajtaja és megjelentek a már több éve ismert Megyer Camp Fest-es (http://megyercampfesztival.tumblr.com) barátok. Hiába próbálnám átadni, hogy milyen volt ez az egész, úgysem tudom. Ehhez itt kell lenni. Max érzéseket és képeket tudok közvetíteni és ezt meg is teszem, hogy ne maradjatok ki az élményből.

Az egész este a barátságról, összetartozásról, jókedvről és arról szólt, hogy emberek vagyunk. Gondoljatok bele mekkora flash az már, amikor a központi Pánikot Akarunk Rendszeresen Atommód, azaz PARA hivatal közleményei ellenére is egyesekben akkora ez az összetartó erő, hogy stoppal, hálózsákkal látogatnak el hozzánk, egy laza iszogatásra? Igen úgy van, ahogy írtam. Vagy, hogy a 3,5 fél éves fiam úgy készül itthon az estére, hogy ő bizony készít a vendégeknek kókuszgolyót, mert azt már tud és szeretne kedveskedni csupaszív, morcos kinézetű vendégeknek? Ez bizony AZ az érzés, amit ha egyszer ide eljössz, ki nem tudsz verni magadból. Mióta itt élek, hiszem azt, hogy ennek a helynek ez a történelme. Gondoljunk csak bele, hogy ez a falucska már majdnem 1000 évvel ezelőtt is a legfőbb kereskedelmi utak kereszteződésére épült, majd lett a hármas megyehatáron közkedvelt találkozóhely. Az itteni betérőbe, fogadóba érkező emberek tudták miért jönnek ide. Tudták, hogy szívesen látják őket és barátokkal találkoznak, vagy azokra lelnek. Jó muzsika, jó kedv, összetartozás és szeretet. Lehet sok minden változott az elmúlt években, de Megyeren ez örök.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

http://aquasixio.deviantart.com/art/The-Magic-Path-9140570

Belegondoltatok már abba, hogy mennyire összetett és ugyanakkor mennyire semmilyen egy évforduló? Mondjuk mitől (lenne) különleges? Mi tesszük azzá, vagy amúgy is az? A homokóra minden szeme egyforma, ugyanúgy, ahogy egyformák a naptár szerinti napok kedd / szerda / csütörtök, melyek egymást követik. Az idő halad, pereg, mi pedig örök társként megyünk vele, ha akarunk, ha nem. Néha szeretnénk kiszakadni ebből a csodálatos utazásból és csak időtlenül lenni, megállni, mint ahogy várjuk a vonatot egy kis vidéki vasúti megállóban.

Ha így nézzük, az évforduló sem működik másképp. Az a nap is ugyanúgy telik el, ahogy az előtte és utána lévő. Észre sem vennénk, ha nem ruháznánk fel valami misztikummal valami plusz töltettel. Miért tesszük ezt, vagy miért pont ekkor tesszük? Miért fogadkozunk bele a világba pont ezen a napon kilőve magunkból verbálisan a teremtés magjait? És egyáltalán minek? Mi értelme van ennek a mai világban, pont ezen a napon? Semmi. Kb. semmi. Rohanunk az idővel előtte, akkor és utána. Talán egy pillanatra állunk meg műmosollyal koccintani, esetenként végbélből ordítva, hogy BUÁÁJJÉÉKKKK khmmm örggh ….. „meghallgatva”, de semmiképp sem meghallva a himnuszt. Sem a pillanatnak, sem a himnuszunknak nem éljük már a varázsát, pillanatát, szentségét. Rohanunk. Hogy a jó büdös francba kívánhatnánk, fogadhatnánk meg valamit, amikor arra sem állunk meg, hogy végiggondoljuk, kik vagyunk, honnan és merre tartunk. Ilyenkor az idővel nem rohanni kell, hanem vendégül látni minálunk. Fordítsuk magunkra, azzal hogy magunkba fordulunk picit. Teremtsük meg ezzel azt a bizonyos időtlenséget, amiben csak mi vagyunk. Figyeljünk. Figyeljük magunkat és nézzünk bele abba a tükörbe, melyet jóformán mindig eltolunk magunktól. Nézzünk bele és nézzük meg kik vagyunk. Ez az időszak erről szól. A természet is visszahúzódik, és új erőt gyűjt, így egy picit nekünk is ez a feladatunk. Átölelni magunkat és ezáltal a világot, tudatosan visszatennünk magunkat arra az útra, melyen elindultunk. Kitűzni a mérföldköveket és menni tovább. Örülni magunknak és az utunknak és ráébredni arra, hogy ez a pihenő, nem csak ilyenkor fontos. Időnként üljünk le a kis vidéki vasútállomás padjára és figyeljünk.

Boldogságot és erőt kívánok az utatok új szakaszához!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: