Költöztem. Ráadásul falun belül. Már a második hónapban. Tudom ez a hiszi-piszi kategória, hogy egy 150m–es faluban 2 hónap után már költözik az ember, de így van. Eddig mondjuk úgy vendégeskedtem, most pedig már az ideiglenes „sajátba” cuccoltam át. Levegő maradt ugyanolyan tiszta, ugyanonnan fúj a szél és süt a nap, viszont közelebb kerültem Ferdinándhoz a lóhoz, ő ugyanis a falu elején lakik a majorban.  Örültem neki, mert amúgy is úgy vagyok ezekkel a tünemény állatokkal, hogy iszonyatosan tisztelem őket, de még tartok tőlük rendesen. Meg van bennem az ősi spirit meg minden, de azért jobb, ha valaki megtanít a velük kapcsolatos alapszabályokra.

Egyik nap mindenféle ló által kibocsájtott hangokat hallottam. Elsőre gondoltam ismét „F” szívatja Arabellát, a csacsit. Aztán kislattyogtam a lépcsőre, majd mikor megfordultam a kertben állt az egész megyeri ménes. Ők csak lazán bambultak felém a „Mi van töki, akarsz valamit?” tekintettel. Bármennyire is próbáltam adni a főraptort a lemerevedett testem és a Quasimodóvá furcsult arcom tutti nem tette ezt hihetővé. Békések voltak. Az egyik az épp behozandó monitoromat nyaldosta telibe a másik kiragadott egy inget a ruhászsákomból. A csendélet átélése közben hívtam a „kollégát” hogy ugyan vegye már nyakába a falut és jöjjön valamit tenni, mert én sík hülye vagyok ehhez az egészhez. Hiába „nyomogatom az entert”, egy ló sem megy arrább. „Kolléga” megjött, lovak elkezdenek vágtázni az előttem lévő mezőn, majd a kezdeti megnyugvásomat a „ kolléga” hangja töri ketté. „Nem bírok velük, gyere!” Látva a helyzet komolyságát, robbant bennem az adrenalin. Az első kiflexelt gázcsövet megragadtam az udvaron és rohantam a lovak felé. Ők meg vágtattak velem szembe. A miatyánkon túl a régi harcosok, vagy kik nyelvén szólaltam meg zsigerből és a hő-hááá-héééé-hejj-csittt szavakat ordibálva – minél mélyebben és recsegősebben, hisz én vagyok a főraptor – rohantam szembe velük, miközben izmosan csapkodni próbáltam a talajt. Na ennek az lett az eredménye, hogy sikerült iszonyatosan t&@##n vágni magam, így a Quasimodo fejszerkezet is visszatért. A lovak felnyerítettek, azaz kb. kiröhögtek, miközben elszáguldottak mellettem. De a csikós kemény legény ugye, szóval én is felpattantam és megragadva az alkalmat, hogy a lovak végre irányba vannak, loholtam utánuk. Innen már csak 10 perc volt kb., amíg még két kört nyargaltak, majd a professzionális terelésemnek köszönhetően J visszatértek a helyükre.

Őszintén mondom kellett ez az adrenalin bomba, hogy közelebb kerüljek hozzájuk. Azóta minden nap megyünk a fiammal és viszünk nekik almát, csodáljuk és tanuljuk őket. Nem tartok tőlük. Már az sem zavar, mikor Ferdinánd oson utánam, hogy csipkedje a könyököm. Ez így természetes.