Kisebb mosoly a száj szélén, de ugyanakkor rezzenéstelen, komoly arclemez, Piszkos Harry tekintet, komoly testtartás, all-in szituhoz hasonló levegővétel és piros boxer. Úgy nagyjából ezek voltak a fegyvereim, mikor feleségem elé álltam, hogy közöljem vele a ténnyáladékot, miszerint úgy fél éven belül költözünk. A legnagyobb városból a legkisebb településre. Feleségem mindenféle rákészülés nélkül 5 percen belül halálozott el és született újjá ugyanabba a testbe. A bőr furcsán, akrobatikus mozdulatokkal hullámzott az arcán, hol kisimult és mosolyra fakadt, hol öregedett 15 évet és ráncolta össze magát. Tudta, hogy előbb utóbb ez a pillanat be fog következni, de azt nem, hogy akkor, aznap este. Mondjuk 3 évvel későbbre saccolta. Persze azt már megszokta, hogy az „egyszer csak hirtelen mit sem sejtve” manócsalád szoros szövetségeseink az életben. A helyzetemen mondjuk az javított, hogy egyszer már volt a kis falucskában és bejött neki, plusz az is engem erősített, hogy az elmúlt 1 évben finoman, de hatásosan bombáztam a vidékre való ugrás és az azzal járó új élet kezdésének előnyeivel.
“Ez a hely olyan, mint valami kis Manówandörlend. Letérsz a főútról, átbukkansz a síneken és meglátod ezt a pár házacskából álló tünemény települést. Megállsz és belekortyolsz a vidék esszenciájával ízesített naturhigh koktélba. Ízlelgeted a nedűt, melyből kiérződik a 11.000Ha területű erdő, a kristálytiszta Marcal és a mező perzselő melege. Úgy érzed, mintha mindig is ez lett volna az otthonod. Lassan már fél órája ott állsz az úton és csak bambulsz. Mi történik Velem? Kiszakadtál a nyüzsiből és most fogsz nemsokára magadba huppanni, miközben suhan át rajtad több száz év történelmének energiája. Már 45 perc telt el és maximum a szél lökött oldalba. Mert más az tutti nem. Itt ugyanis összesen 18 laknak, nem többen. Az biztos, hogy nem a troli fog elütni, vagy anyáz telibe egy pizzafutár ezen a környéken. No-No. Itt Te vagy. Elrejtőzve a világ elől itt meglelheted menedéked ” – emlékeztettem Kedvesem.
