Esnek le a fákról a megfagyott madarak a csendes -16 celsius fokos szélben. A nap sugarai melengetik arcomat, miközben a felolvasztott, majd jéggé fagyott havon esek hanyatt ama bizonyíték mellé, ami arról árulkodik, hogy erre még lovak is járnak. Beköszöntött a megyeri tél.

Ismét henteltünk, nem kicsit, nagyon. És megint fantasztikus volt a társaság. A hétvége egy igazi baráti találkozó volt. Meglátogattak minket páran a Stílusos Vidéki Szállodák (http://stilusosvidekiszallodak.hu) közül plusz itt voltak a Sarki Fűszeresek (http://sarkifuszeres.hu) meg aztán jöttek csak úgy maguktól is vendégek a jó érzés kedvéért. Finom borok, ötletes ételek, eggyel kevesebb malac, meg úgy szomjoltásra, hírtelen halálra egy laza akusztikus koncert a Pajtában a Hit The Road Band Acoustic-nak (http://www.hittheroadband.hu) köszönhetően. Mi lehetne ennél idillibb az Isteni háta mögötti kicsiny faluban, mely igencsak közel van sokak szívéhez?

A péntek esti, hajnalig tartó beszélgetést követően meglepően sima arcokkal találkoztam a reggeli böllérkedős pálinkánál. Hirtelen felbátorodva, a mínuszokkal mit sem törődve, pikk pakk az asztalra került reggelire a friss hagymás vér, vese-velő, és sült máj. Alig végeztünk, de már készültünk a mennyei pecsenyehúsra. Közben időnként adott egy pacsit a megyeri pálinka és csókot lehelt homlokunkra a fűszeres forralt bor. Igen kérem, kőkemény edzést tartottunk, hiszen fel kellett készülnünk a lovas kocsikázásra, mert azt ilyenkor csak úgy nem lehet. Hirtelen jött az ötlet, hogy példát állítunk híres orosz előadóművészeknek és jéggé fagyasztjuk magunkat a közelben lévő, erdei termálmedencéből kilépve, de nem. Elhittük, hogy ők kemények, mi meg tudtuk, hogy azok vagyunk, szóval nem erőltettük a dolgot. Annál inkább az estét, bár mindennek lehetett azt mondani csak erőltetésnek nem. Épp befejeztük az este megalapozását egy kis savanyú káposzta ágyon sült hurkával, kolbásszal, mikor kinyílt a Pajta ajtaja és megjelentek a már több éve ismert Megyer Camp Fest-es (http://megyercampfesztival.tumblr.com) barátok. Hiába próbálnám átadni, hogy milyen volt ez az egész, úgysem tudom. Ehhez itt kell lenni. Max érzéseket és képeket tudok közvetíteni és ezt meg is teszem, hogy ne maradjatok ki az élményből.

Az egész este a barátságról, összetartozásról, jókedvről és arról szólt, hogy emberek vagyunk. Gondoljatok bele mekkora flash az már, amikor a központi Pánikot Akarunk Rendszeresen Atommód, azaz PARA hivatal közleményei ellenére is egyesekben akkora ez az összetartó erő, hogy stoppal, hálózsákkal látogatnak el hozzánk, egy laza iszogatásra? Igen úgy van, ahogy írtam. Vagy, hogy a 3,5 fél éves fiam úgy készül itthon az estére, hogy ő bizony készít a vendégeknek kókuszgolyót, mert azt már tud és szeretne kedveskedni csupaszív, morcos kinézetű vendégeknek? Ez bizony AZ az érzés, amit ha egyszer ide eljössz, ki nem tudsz verni magadból. Mióta itt élek, hiszem azt, hogy ennek a helynek ez a történelme. Gondoljunk csak bele, hogy ez a falucska már majdnem 1000 évvel ezelőtt is a legfőbb kereskedelmi utak kereszteződésére épült, majd lett a hármas megyehatáron közkedvelt találkozóhely. Az itteni betérőbe, fogadóba érkező emberek tudták miért jönnek ide. Tudták, hogy szívesen látják őket és barátokkal találkoznak, vagy azokra lelnek. Jó muzsika, jó kedv, összetartozás és szeretet. Lehet sok minden változott az elmúlt években, de Megyeren ez örök.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

http://aquasixio.deviantart.com/art/The-Magic-Path-9140570

Belegondoltatok már abba, hogy mennyire összetett és ugyanakkor mennyire semmilyen egy évforduló? Mondjuk mitől (lenne) különleges? Mi tesszük azzá, vagy amúgy is az? A homokóra minden szeme egyforma, ugyanúgy, ahogy egyformák a naptár szerinti napok kedd / szerda / csütörtök, melyek egymást követik. Az idő halad, pereg, mi pedig örök társként megyünk vele, ha akarunk, ha nem. Néha szeretnénk kiszakadni ebből a csodálatos utazásból és csak időtlenül lenni, megállni, mint ahogy várjuk a vonatot egy kis vidéki vasúti megállóban.

Ha így nézzük, az évforduló sem működik másképp. Az a nap is ugyanúgy telik el, ahogy az előtte és utána lévő. Észre sem vennénk, ha nem ruháznánk fel valami misztikummal valami plusz töltettel. Miért tesszük ezt, vagy miért pont ekkor tesszük? Miért fogadkozunk bele a világba pont ezen a napon kilőve magunkból verbálisan a teremtés magjait? És egyáltalán minek? Mi értelme van ennek a mai világban, pont ezen a napon? Semmi. Kb. semmi. Rohanunk az idővel előtte, akkor és utána. Talán egy pillanatra állunk meg műmosollyal koccintani, esetenként végbélből ordítva, hogy BUÁÁJJÉÉKKKK khmmm örggh ….. „meghallgatva”, de semmiképp sem meghallva a himnuszt. Sem a pillanatnak, sem a himnuszunknak nem éljük már a varázsát, pillanatát, szentségét. Rohanunk. Hogy a jó büdös francba kívánhatnánk, fogadhatnánk meg valamit, amikor arra sem állunk meg, hogy végiggondoljuk, kik vagyunk, honnan és merre tartunk. Ilyenkor az idővel nem rohanni kell, hanem vendégül látni minálunk. Fordítsuk magunkra, azzal hogy magunkba fordulunk picit. Teremtsük meg ezzel azt a bizonyos időtlenséget, amiben csak mi vagyunk. Figyeljünk. Figyeljük magunkat és nézzünk bele abba a tükörbe, melyet jóformán mindig eltolunk magunktól. Nézzünk bele és nézzük meg kik vagyunk. Ez az időszak erről szól. A természet is visszahúzódik, és új erőt gyűjt, így egy picit nekünk is ez a feladatunk. Átölelni magunkat és ezáltal a világot, tudatosan visszatennünk magunkat arra az útra, melyen elindultunk. Kitűzni a mérföldköveket és menni tovább. Örülni magunknak és az utunknak és ráébredni arra, hogy ez a pihenő, nem csak ilyenkor fontos. Időnként üljünk le a kis vidéki vasútállomás padjára és figyeljünk.

Boldogságot és erőt kívánok az utatok új szakaszához!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Az idei évnek lassan vége, és íme, itt a karácsony. Ha kiszabadulsz a nagyvárosból és vidékre költözöl, nyáron ott csüngenek a szemeid előtt a téli forralt boros hintaszékes esték, amikor melletted ropog a tűz, a gyermekek önfeledten játszanak kint a hóban, te pedig újra átéled ki vagy, hol tartasz és merre mész. Ez olyan mesebelinek tűnik, mintha maga a télapóhoz költöznél be, pedig most már valóságossá vált. Itt a legkisebb faluban éljük át a mesét. Azt a mesét mely a szeretetről és arról szól, hogy együtt vagyunk. Nem idegesít a pláza hangulat, a reklámőrület, a felemelt termékek leakciózott árai. Semmi. Max, hogy megint rakhatok fel forralt bort, vagy hogy életem első almás pitéjén azért van  még mit csiszolni. Itt másképp zajlik a karácsonyi időszak. Nem mondom, hogy nem feszül be néha az ember és nincs meg a nagy karácsonyi sietség. Dehogynem.

Nemrég tartottunk egy baráti, adventi hétvégét, itt Megyeren a Pajtában. Gyönyörűen feldíszítettük a régi marhaistállót, ami hamarosan már étterem lesz. Sok-sok apró manó, kis bábu és még a jászol is mintha életre kelt volna a megvilágított fenyőgallyak között. A levegőben a fűszeres forralt bor, puncs, csokoládé illata terjengett, én meg szívtam a konyhában a csokoládés karamellás tortával, mert valahogy nagyon nem úgy nézett ki, mint ahogy azt elképzeltem. A barátaink, vendégeink elkezdtek szállingózni és pár óra alatt az egész Pajta zsibongott a jókedvtől. Élvezet volt látni a gyerekek áhítatát és a csillogó szemeiket, ahogy csodálják a mesét, amibe csöppentek. Jó volt látni a házi likőröktől pirosodó orrokat és arcokat, hallani a kacagásokat és érezni, hogy együtt vagyunk. Még ha nem is ismertem mindenkit, felejthető volt, mert itt egy nagy családdá alakultunk pillanatok alatt.

Pár napra rá egy idősebbekből álló csoport látogatott el hozzánk, mert híre ment ennek a kicsiny csodának. Eleinte nem igazán tudták mire készüljenek és ez látszott rajtuk mikor a buszból kiszálltak. A pár perces ismerkedés után a meleg Pajtába mentünk, ahová belépve, mindenki elfelejtette, hogy már 60-70 éven túl van. Gyerekként ültek az asztalhoz, kortyolgatták a forralt bort és röppentek elő a múltból mesék és történetek, melyeket karácsonykor éltek át.

És a karácsony erről szól. Az önfeledt boldogságról és a gyermeki, tiszta szeretetről. Arról a szeretetről, mely nem nézi ki vagy, honnan jöttél, milyen ruha van rajtad. Nincs benne cél, nincs benne elvárás, csak odaadás. Nem kellenek ehhez ajándékok, 89 fogásos vacsorák, melybe belerokkan édesanyánk, mert ezek mind másodlagos dolgok. Merd kinyitni a szíved és öleld át barátaidat, családodat és a világot. Éld át ezt az élményt és őrizd, vigyázz rá, hogy ezentúl ne csak egy nap szóljon erről, hanem akár minden egyes napod.

Szeretettel teli karácsonyt kívánunk!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Délután kaptam az infót, ma én vagyok a soros. Nincs kec-mec. Utánfutó vonóhorogra pattint, kocsi beizzít, hogy meglegyen a Kusturica feeling Goran Bregovic full hangerőn bekapcsol ééééééééééééés padlógáz. Irány Jánosunkhoz a malacért.

Egy igazi szálkás nagy bajszú „kondás” várt ránk a kapuban. A cigarettafüst már rezesre varázsolta a száján lifegő szőrpamacsot és olyan sűrű volt, hogy tutti azért nem értettem a beszédéből jóformán egy szót se. Odavezetett a disznóólhoz, ahol ki kellett választanunk a nekünk megfelelőt. Nem vagyok szakértő, sőt annyira nem, hogy életemben először voltam ilyen szituban, de igencsak szép malacok voltak ott. Sőt nem csak szépek, hanem úgy makkegészségesnek is gondoltam őket, játszottak és talán még mosolyogtak is. És tényleg. Minden élelmet, amit kapnak, Jánosék saját maguk termelnek meg itt nálunk a falu mellett, illetve a környező falvakban. Minőségi koszt, tiszta és rendezett élőhely. Abszolút nem erre számítottam. Azt hittem ott fogunk úszni a térdig érő iszonyatban, de nem. Tipp topp volt kérem minden. Na de aztán most jött a feladat. Vegyél rá egy 120kg-os röffenetet, hogy búcsúzzon el a haveroktól és nyomás ki az ólból egyenesen be a direkt erre a célra összehegesztett ketrecbe. Egy ideig még csak ment a dolog, de a felénél megállt minden. Az idő is. Fél malac bent fél kint. Akárhogy csűrtük csavartuk és fejlesztettük a seggre pacsis tudományunkat az egekig, semmi. Már gondoltam éneklek neki egy Bangó Margitot vagy valami, amikor jött az ötlet, hogy akkor betoljuk. Higgyétek el nincs is szebb élmény annál, mikor egy malac sz@ros valagát tuszkolod telibe az téli lemenő napfényben. A teljes spirit átélése után felraktuk az utánfutóra. Mindent le kellett ellenőrizni, ugyanis a mondák szerint volt már olyan malac, akiért vissza kellett tolatni az úton, mert Copperfieldet túlszárnyalva nemcsak kijött a ketrecből, hanem kamikazeként vetette magát ki a mozgó járműből. Elindultunk az utolsó útjára, vissza Megyerre.

Reggel fél hét. Már közel sem slatyi papucs, hanem bundás kaucsuk wesco és katonai zokni. Épp elhalnak a közvil fényei, mikor begyújtunk az üstök alatt. Igen mi kényelmesebbek vagyunk, nem leszünk tajt részegek reggel hatra, ……. inkább hétre. Persze nem, de azért a tiszteletkört meg kell inni a malacra. A csapat elindul az ól felé.  Minden a helyére kerül, majd egyszer csak valaki eltűnik az ól sötétjében. Ez a szitu, teljes egészében a Tom&Jerry-s sötét kamrás jelenet. Puffogás, csattanás, egy lighty anyázás és iszonyat visítás. Majd megjelenik a hero kezében egy kötéllel, melynek vége a malac orrára van kötve. Hátsó lábát egy speckó vassal tartják, majd pákk. Minden csepp vérre szükség van a reggeli hagymás vérhez, így serénykedni kell, nem is kicsit, közben meg vigyázni, nehogy megalvadjon. Innentől már rutinszerűen megy minden. Mindenki tudja a dolgát. Előjön a pörzsölő, kaparó, majd a rámfa és szempillantás alatt már darabokban a malac. Gyönyörű a húsa, igazán piros, friss, nem olyan halványak, mint amiket műanyagtálcákon dobnak elénk az áruházakban. És igen, ebben a pillanatban kényszerítem magam elméleti síkra, hogy de hát a malac élete és egyáltalán. Én nagyon tisztelem és szeretem az állatokat, de egy pillanatig sem volt bennem sajnálat, vagy szomorúság, hogy fogyasztás céljából megöljük. Más malacokhoz képest, kimagaslóan jó élete volt, nem szenvedett és mindenki megadta neki a tiszteletet. És, hogy még teljesebb legyen az egész, fontos, hogy a malac minden részét fel tudjuk használni. Így lett májas és véres hurka, kolbász, sonkák, szalonnák, friss húsok, csontok levesnek és ebédre igazi malacsült. Délután kettőre már nyomunk sincs, hogy bármi történt itt volna. Na persze, ha egy csapat jön hozzánk az más. Egész nap rotyog a kondér, izzik a sütő, vagy a sparhelt, melyeken készítjük a hagyományos és újragondolt malacságokat, miközben a „bociból” csapoljuk a megyeri fűszeres forralt bort.

Én estig vártam a szortírozásra. Pechemre mivel elkezdett szakadni az eső. Az átjáróban álltam kapucnis pulcsiban. A hol elhalványuló egyetlen izzó, mely a szélben a fejem felett himbálódzott, a darabokra bontott hús előttem és kezemben a nagy kés hirtelen kívülről egy teljesen más képet festett, mintha Dr. Hannibal Lectert vártam volna egy laza szeánszra. Mindenesetre el nem tudom mondani azt a boldogságot, amikor a hűtőt telepakoltam a hússal és becsuktam.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Na most aztán már benne vagyunk nyakig, sőt a fejünk búbjáig.  Teljes egészében kijelenthetem, hogy már vidékiek vagyunk. A város minden kényelmével és nyűgjével már eszünkbe sem jut. Totál felcserélődött minden stressz faktor, de talán azt is kijelenthetném, hogy maga a stressz is megszűnt.  Arról azért szó sincs, hogy megtaláltuk volna Minden Jóság forrását, vagy beköltözött volna a házunkba Buddha Chill kobold. Feszkók vannak, meg azért egy két dolog bele-bele csap az ideghúrokba egy laza trashszimfónia erejéig, de valahogy mégis más.  Az ember pár hónap alatt átértékeli, hogy mi az, ami igazán fontos neki és mi az, ami nem számít. Mi az, amiért érdemes „aggódni” és mi az, amit az élet úgy is megold.

Nyilván bosszantó, amikor 1 hétig nem látok, mert ügyesen szétflexeltem fémforgácsokkal a szemem. Az sem zavar már, hogy lassan benevezhetnék egy fejelő versenybe, miután még mindig nem tudtam megszokni, igen bizony régebben az ajtókereteket nem standard méretek alapján építették vidéken. Gondolom minél több volt a pálinka, annál görnyedtebb volt a szakmabeli és ezáltal kisebb is. És hát az ujjaim. A jobb mutatóujjam eltűnt és valami egészen más új ujj nőtt a helyére, a balt pedig elvarázsolta a Megyeri Rengeteg boszorkánya. Mert, hogy ezek nem az enyémek az biztos. A régieken a bőrt max. a billentyűk koptatták, most meg kb. nincs is bőröm, vagy ha van, az bizony felér egy mozaikból készült művészeti alkotással, vagy az Amazonas vízgyűjtő területéről készített Nasa képpel. És nincs rá semmilyen gyógyír, ez ilyen. Nem használ a sonkák pácban történő fordítgatásától keletkező védelmi zsírréteg, sem aloe, sem körömvirág, semmi. Még az sem segít neki, hogy rendszeresen rácsapok a fejszével gyújtós vágása közben, vagy a konyhában sertepertélés közben folyamatosan szana-széjjel nyírbálom őket. Nemrég elhatároztam, hogy még nevet is adok nekik, bár még nem tudom, milyen illene erre a két jómadárra.

Ezek persze mind teljesen elhanyagolható dolgok a megannyi hasonló szituációval együtt és egy kategóriába sorolhatóak azzal, hogy hajnalban fel kell kelni és a tűzre rakni, mert különben reggel cudar egy világ lesz. Ezeken az ember már nem aggódik ellenben azzal, ami még mindig a hyperpoliszos élethez köt, ez pedig a kommunikáció. Tadammmmmmm, igen van már stabil netünk. A faluban összesen két szolgáltató jöhetett szóba. Az egyik a hivatalban „biztosítja” a netet, a másik egy sokak számára ismert cég. Az előbbi úgy oldja meg, hogy majdnem 50km-ről mikrohullámon keresztül küldi a jeleket pont annak a háznak a fogadó antennájára, amiben mi éldegélünk és ahová mi is szerettünk volna netet, tehát kb egy masszív 4m.es kábelt kellett volna megoldani. Mivel ez már létezett, logikus hogy vele startoltunk, pechünkre. 1,5 hónapot leveleztünk, mire kinyögték, hogy abban az esetben, ha kifizetem az üzleti tervükben szereplő egy településre kikalkulált havi díjat, úgy meg is teszik. 60 rugella 1MBit-es netért. Hulallaaaaa. Természetesen maradt a másik, aki telefonvonalon keresztül tudta megoldani ugyanezt a bitangerős kommunikációs csatornát.

Na, ezek miatt egy kicsit aggódtam, hogyan tudjuk ezt megoldani. Illetve van még egy aggódási tényezőm, mégpedig hogy mi lesz a gyönyörűen csiripelő sárga fagyis autó (, azaz most már nem csak fagyis) sofőrjével, ha még egyszer erre jár.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hirtelen felindulásból elkövetett agymenésünk következő epizódjának főszereplője a bodza volt. A virágról anno lecsúsztunk, no de a bogyó. Már maga a színe is sejtelmes. Élénk, sötét bíbor bogyók a sötétzöld fürtszárakon. Mi halványkékek lettünk, amikor felemeltük az 50 l-es üst tetejét. Tele. Mi ketten. A bodzát megrottyantottuk, nem is kicsit, hogy összeessen. A szárától és minden zöldjétől előtte megszabadítottuk, mert ugye az mérgező. 1,5 óra főzés után jön a kánaán és a felismeres, hogy bizony ez masszív lesz. 40 liter anyag és 2 alumínium szűrőkanál + 2 evőkanál. Meg az masszív 6,5 óra csuklórángatás. Higgy nekem. Ha nekiállsz tegyél, előtte magaddal valamit. Ez iszonyat. Minden tiszta lila, és ez a ragaszkodóbb szín típus, hiszen a növényt festéknek is használták. Aztán a passzírozás. Kegyetlen. Majd ha már egyszer reinkarnálódtál, rájössz, hogy igazából még csak most kezdődik. Újabb 4 óra főzőcske. Üstben, ahogy az kell. És közben fűszerezés. Reszelt gyömbérgyökér, vagy jó nagy hüvelykujjnyi.  Kb. 3 citrom leve mag nélkül. 4 fahéjrúd és 6kg cukor. És főz. És főz. És még mindig főz. Már már azt hinnéd, hogy minden ok, de még mindig főz. Aztán rájössz, hogy ebből mindig is selymi folyósabb lekvár lesz, mint a barack, vagy szilvából készült társai. Persze agyon dzsem fixezheted, de na. Végeredmény: kb. 30 liter téli bajokra kiváló, immunbooster, mely a paradicsomba kergeti az ízlelőbimbókat.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Költöztem. Ráadásul falun belül. Már a második hónapban. Tudom ez a hiszi-piszi kategória, hogy egy 150m–es faluban 2 hónap után már költözik az ember, de így van. Eddig mondjuk úgy vendégeskedtem, most pedig már az ideiglenes „sajátba” cuccoltam át. Levegő maradt ugyanolyan tiszta, ugyanonnan fúj a szél és süt a nap, viszont közelebb kerültem Ferdinándhoz a lóhoz, ő ugyanis a falu elején lakik a majorban.  Örültem neki, mert amúgy is úgy vagyok ezekkel a tünemény állatokkal, hogy iszonyatosan tisztelem őket, de még tartok tőlük rendesen. Meg van bennem az ősi spirit meg minden, de azért jobb, ha valaki megtanít a velük kapcsolatos alapszabályokra.

Egyik nap mindenféle ló által kibocsájtott hangokat hallottam. Elsőre gondoltam ismét „F” szívatja Arabellát, a csacsit. Aztán kislattyogtam a lépcsőre, majd mikor megfordultam a kertben állt az egész megyeri ménes. Ők csak lazán bambultak felém a „Mi van töki, akarsz valamit?” tekintettel. Bármennyire is próbáltam adni a főraptort a lemerevedett testem és a Quasimodóvá furcsult arcom tutti nem tette ezt hihetővé. Békések voltak. Az egyik az épp behozandó monitoromat nyaldosta telibe a másik kiragadott egy inget a ruhászsákomból. A csendélet átélése közben hívtam a „kollégát” hogy ugyan vegye már nyakába a falut és jöjjön valamit tenni, mert én sík hülye vagyok ehhez az egészhez. Hiába „nyomogatom az entert”, egy ló sem megy arrább. „Kolléga” megjött, lovak elkezdenek vágtázni az előttem lévő mezőn, majd a kezdeti megnyugvásomat a „ kolléga” hangja töri ketté. „Nem bírok velük, gyere!” Látva a helyzet komolyságát, robbant bennem az adrenalin. Az első kiflexelt gázcsövet megragadtam az udvaron és rohantam a lovak felé. Ők meg vágtattak velem szembe. A miatyánkon túl a régi harcosok, vagy kik nyelvén szólaltam meg zsigerből és a hő-hááá-héééé-hejj-csittt szavakat ordibálva – minél mélyebben és recsegősebben, hisz én vagyok a főraptor – rohantam szembe velük, miközben izmosan csapkodni próbáltam a talajt. Na ennek az lett az eredménye, hogy sikerült iszonyatosan t&@##n vágni magam, így a Quasimodo fejszerkezet is visszatért. A lovak felnyerítettek, azaz kb. kiröhögtek, miközben elszáguldottak mellettem. De a csikós kemény legény ugye, szóval én is felpattantam és megragadva az alkalmat, hogy a lovak végre irányba vannak, loholtam utánuk. Innen már csak 10 perc volt kb., amíg még két kört nyargaltak, majd a professzionális terelésemnek köszönhetően J visszatértek a helyükre.

Őszintén mondom kellett ez az adrenalin bomba, hogy közelebb kerüljek hozzájuk. Azóta minden nap megyünk a fiammal és viszünk nekik almát, csodáljuk és tanuljuk őket. Nem tartok tőlük. Már az sem zavar, mikor Ferdinánd oson utánam, hogy csipkedje a könyököm. Ez így természetes.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Nem nagy képzelőerő kell hozzá, ha az ember vidékre költözik, hogy ott „új” állatfajokkal találkozik. A mindenféle törvényt tisztelő, hivatalosan megszerzett autóból anyázó szterotagokat, vagy az öntelt, önmagukat már fényképről fel sem ismerő, mindenkin átgázoló vállmenedzsereket, illetve nőiességet még csak fogalomként sem ismerő piccsogó szilikonpávákat felváltja egy természetes és ismeretlen élővilág. Akik tényleg élnek. Harmóniában, együtt, társként, jó időben, rossz időben, egymás szomorúságán és vidámságán osztozva.

Na így van ez Megyeren is. Nem kis meglepetés látni azt, ahogy Ferdinánd a ló hecceli, és szó szerint ugratja Arabellát a csacsit, vagy ahogy a zuhogó esőben szinte sírva jönnek a kerítéshez, ha a mellettük lévő baromfiudvarban mészárolt egy nyest. Érezhető, ahogy mesélni próbálnak, mi történt és tapintható a mérhetetlen fájdalom és szomorúság, amit átélnek. Egy-egy percben több „emberi” érzés kering a levegőben, mint BP-en az 1-es villamos teljes járatán. Leírhatatlan, ez az összetartás, megélni ezeket az érzéseket. Ha egy ilyen helyen elhiszed, hogy Te vagy az alfa, a csúcs, a top, az intelligens, akkor Te vagy a legnagyobb barom. Tudom ez nézőpont kérdése, mert mi emberek találtuk fel a fegyvert és eszközt, amivel igába hajszoltuk ezeket a csodálatos lényeket elfeledve minden alapszabályt, amit őseink tiszteletnek neveztek. Lehet itt keménykedni meg minden, de ha belegondolsz, hogy pl.: ezen a településen az itt élő lakosok csupán 20-30% ember, akkor ………… és nem fejezem be a mondatom.

Kényelem ide vagy oda, az élet adta, hogy meg tudjam figyelni napfelkeltétől napnyugtáig az itt élő állatokat és folyamatosan tanulni tőlük. A menetrend a következő. Olyan 4.00-4.15. körül kezdődik az első mocorgás. Még rekedten hangolnak az első madarak, aztán szinte minden tízedik percben csatlakozik egy új csapat madár, mígnem 4.50-re az egész kórus feláll. 5.00-5.15 környékén a hajnalai köd sekélyebb rétegéből bukkan ki a ménes, hogy felfrissüljön a sörényeken lecsapódó párától. 6.00 körül a szomszéd fehér pulija pattog végig a megyeri sztrádán, a szabadság mámorában, hogy megint sikerült kiszöknie egy pöttyre. 7.00-kor a híreket meghazudtolva, hogy egyre kevesebb látogat el közülük hazánkba, a két pózna közötti 3 vezetékre sorakoznak fel trécselni a fecskék. A munkások a padon, ők a vezetéken sorakoznak és beszélik ki az eseményeket. Aztán mintha hangjegyeket alkotnának, cserélik helyüket a drótokon és dalolnak különféle ódákat. Nem éltem még át ekkora flasht, hogy egyszerre ennyien tudnak örülni egy új napnak. Na jó, de. Pont olyan ez a műsor, mint egy legshuiabb psytrance party utáni napfelkeltés, spiritkedős reggel. Leszámítva, hogy itt max a lovak szájizma rángatózik a friss gyeptől. 10.00-től mindenki a túlélésre játszik. Csak az azbeszttalpú terminátor csurik keménykednek a tetőkön és az ereszen, szívatva a rájuk leselkedő cicogattókat. 15.45 és jönnek halulegyek. Ezek már eleve készen születtek. Ész nélkül 2000BPM-re csapatják a levegőt, mindent telibe fejelve, megfeküdve a hülyeségüktől, aztán braekelve a neon hátukon pörögnek, míg vagy nem döglenek telibe vagy csoda folytán állnak talpra, hogy megint telibe fejeljenek valamit. 20.00-kor indul az esti party. Elsőre a szunnyerek kezdenek visítani, hogy mindenki megkapja az első transz állapotot, majd 20.45 körültől feláll a többszólamú cinci nation, totálba reszelve a lábukkal az éjszakát. 21.00-kor a Pajtában (gasztrokocsma) már durvulunk, a két bombázó Apache lódarage kezdi adni a tört ütemet. Iroda zár tök sötétben, nedves pamacs orr vádlihoz ér, gatya telibe rak, de csak Csikász az a fekete telivigyor puli, hogy az esti hasvakarás megtörténjen. Slatyi pacsker verdesi telibe az esti nyugalmat, aztán egy ordítás töri meg a csendet, ahogy végképp elhagyom a testem. Szeretem én a nedvességet meg minden, de valahogy nem a legkéjesebb érzés James Bond varanggyal, meztelen lábbal érintkezni a harmatos fűben. Már csak a molylepkehálón jutok túl, mint Harry Potter a titok kamrájában és enyém lehet a legdicsőbb kincs, a családom. A cincik még pont annyit muzsikálnak, hogy álomba szenderüljek. Jó éjt, mindenkinek, jó így együtt.

.

1.30….. átfordul egyik oldalról másikra, kényelmetlen, psyho para érzés, csillogó szempár…” sicc Cicó a k…. szádat az ablakból!!!!” Hát nem ott méreget és szuggerál a rühes dög?

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Megyer, hazánk legkisebb önálló közigazgatással rendelkező települése simán leveri akármelyik átváltozó művészt. Akár adhatnánk neki valahol egy „végletek falva” címet is, ugyanis egyik pillanatról a másikra tud 180 fokos fordulatot venni itt minden.

A faluban a megszokott és néha már zavaró csend uralkodott. Mondjuk úgy, hogy a civilizáció hangjai nem igazán szűrődtek be, persze a madarak hangosan csiripeltek. Kicsit fura, amikor ennyire a természetbe épül egy falu, ugyanis itt tényleg érezhető, hogy leginkább az állatok vannak otthon és az ember úgymond csak beköltözött az Ő területükre. Az utca üres volt, sehol egy autó, helyiek bent a házaikban. Egy „idegen” autó gördült be az éjszakából. A sofőr a sötét ellenére is rutinosan vágtatott a Pajta felé, mintha az ösztönei vinnék oda. Szinte már zsigerből vágta, hogy ott fogják várni. És igen! Két mosolygós arc, meg egy gyöngyöző oldalú frissen csapolt sör emelte tovább az érzést, hogy megint itthon van. Eddig is tudtuk, hogy hamarosan kifordul minden sarkából a falu, de ekkor tudatosult bennem igazán. Hiszen már jó ideje rajta voltunk a főidegen, hogy minden időben elkészüljön, pár nap és a MeCafe 2013-n megpendülnek a gitárok.

Másnap mindenkit kivágott a pirkadat az ágyból. Vörösen izzott a nap a határban. A reggeli koffeinbomba és az eddig már ismert izgalom elkezdte mindenkiben hágni a tetőnek a fokát. Ez az izgalom sokakban már több mint öt éve tombol. Egyre több ember, egyre több autó egyre több mosoly kezdte el megtölteni a falut.

Sör, ölellek, hova a p#cs¤¤ba raktam a kalapácsot, két centivel balra, jól húzd meg, vazze a szél, dől az egész, nem itt nem fér el, ne nekem akaszd be te állat, most akkor ők bejöhetnek?, ide rakjátok, és azt mégis hova a ——–ra húzzam fel, leszakadt, újra, pumpáld már, k$ß>rva nagy a meleg, már most beb…..tam, még két pálinka rendel, motordübörgés, ismerős arcok, friss levegő, iszony nagy spirit. A megyeri nagy család ismét fergeteges Rock piknikre készül, csak itt a nyárson nem szalcsi lesz, hanem kőkemény zúzás.

Kaptunk egy ilyen címet a metalhammertől, hogy hazánk legkedvesebb rock fesztiválja. Na igen, erről beszéltem az elején, a disszonancia. Mégis hogy lehet a kedveset összehozni egy rock fesztivállal? Ha akár egy laikusnak, akár egy vérbeli apokaliptikus rockernek mondod, hogy rockfesztivál, tutti hogy az örült nagy húrszaggatás, a minél masszívabban tündöklő fekete ruhás, bakancsos hangosan és mélyen káromkodó, betyár világot és szabadságot újraértelmező, félholt részeg tagok jutnak eszedbe és nem a kedvesség. Márpedig ezért is iszonyatosan különleges ez a feszt. Itt mindenki hazatér, egész évben feszül benne a tudat és a mehetnék. A legnagyobb woodstocki, hippi, peace love unity flash szellemében köszön és mosolyog, majd csapja szét magát a legütősebb koncerteken. Itt nem az van, hogy megveszed a jegyed, elmész egy fesztre és lesz@rsz mindenkit, aki az utadban áll. Itt mindenki figyel mindenkire, törődik a másikkal, segít, ha kell. Sokaknak ez a nyaralás. Itt vannak egy hetet, lightyba majd hardcoreba vágják magukat. Nincsenek határok. Sem a jóérzésben, sem egymás között. Nincs az, hogy idejön egy zenekar, leadja a műsort, felveszi a gázsit és csá. Hol láttál már olyat, hogy a konyhában segít mosogatni valamelyik banda frontembere, vagy hogy gyerekekkel mosolyog a kamerába? És ez a lényeg, hogy nem csak a szervezők, ha mindenki egytől egyik élteti ezt a mára már tradicionálisnak mondható összejövetelt.

A durva az, hogy azért tegyük hozzá, ez nem egy 60fős zsúr, hanem egy 3 színpados fesztivál. Az alap létszám a falunak mondjuk 18 fő. Na ebből lett kb. 1200. És mindennek meg volt a maga helye, minden flottul működött. 2 épített, folyamatosan takarított zuhanyzó, tusoló szekció. Nem Toi-toi, ahol a legyekkel állsz hadban, nyakig a mindenben, miközben szétfolysz a 46 fokos sz@rgőzben. Árnyékos sátorhelyek. Motorosoknak külön placc. Rock ovi, gyerekfoglalkozásokkal. Mozi, kiszuperált régi mozi székekkel. Kiépített láblógató a Marcal partján. Tetováló szalon sterilen, ahogy a nagykönyvben. Többféle kajálós lehetőség, de ez alap, tán annyi különbséggel, hogy ha reggel volt, akkor bizony reggelit adtak és nem non stop gyrosozás volt.

A helyszín iszony jól volt összerakva. Tavaly kicsit meg volt osztva a tömeg a színpadok elhelyezkedése miatt, de most a „központban” rögtön a Pajta mögött volt a kisszínpad, ahol időnként nagyobb jam és zúzás volt, mint a nagyon. Aztán felette kis árnyékos, pados, este tábortüzes rész, majd egy bazi nagy sörsátor, szabad placc és nagyszínpad. És ez volt a flash, hogy míg ott tomboltál a nagyszínpad előtt tényleg azt érezted, hogy egy tipikus fesztiválhelyen vagy, háttérben a puszta, lemenő nappal, de ahogy megfordultál, hogy szerezz egy sört, ráeszméltél, hogy basszus egy faluban vagy a maga bájával. A műsor mindent vitt és külön atom volt, hogy folyamatosan váltották egymást a fellépők. Nem kellett várni a beállásokkal, semmivel. Lement a nagyszínpadon a műsor, nem volt más dolgod, mint hogy megfordulj, lépj kettőt és máris a másik színpad előtt kezdj megvadulni. Aztán ha pihenni mentél a sátorhelyen ott volt a hippi udvar, freestyle jam színpaddal. Semmi más csak az élvezet. A terv, hogy a fellépők szabadon mehetnek fel a színpadra és hozzájuk vágódhat bárki a fesztiválozók közül, bevált, hatalmas élményt adott.

Gondolom, kiérződik, hogy itt folyamatosan dübörgött a zene, 3 napon át du. 3-tól hajnali 3-ig. A tehenünk is élvezte a kapunál legelés közben. Most hogy a tehén suhant át a rockon, vagy a rock a tehénen passz, de a találkozás megvolt és idillien sikerült. Ami még nagyon pozitív volt, hogy a fellépők is szívből és nem zsebből zenéltek, ami hatalmas hangulatot adott. Nem szeretnék külön kiemelni senkit, mert mindenki egytől egyik beleadott mindent. Fergeteges színpadi showk és zenei virtuozitás jellemezte a fellépéseket és minden úgy igazán egyben volt. Nem volt meg a szokásos láthatatlan függöny a fellépők és a fesztiválozók között. Mi voltunk, együtt, jó érzésben, egyetértésben, és örömmámorban, hogy hiába kezd minden műanyaggá és sablonná válni körülöttünk, azért így is lehet fesztiválozni.

Mindezt úgy írtam, hogy ugyan imádom a rockzenét, de közel sem mondhatnám magamat rockernek, életemben sztem még egyetlen rock fesztiválon sem voltam, max. egy két koncerten. Ergo abszolút laikusként álltam az egészhez és minden elfogultság nélkül tapasztaltam, azt, amit most megosztottam. Hatalmas élmény volt a konyhában néha pogózni a 80db palacsinta sütése közben, időnként 2 fakanállal az ajtó előtt csapkodni ütemre a levegőt. A harmadik napra annyira lelazultam, hogy 5 év után ismét kezembe vettem a tüzes meteort és bár azt hittem nyilvános öngyulladást fogok produkálni, túléltem. Jövőre ismét MeCafe Gyöngyeim.

További képek: https://www.facebook.com/MegyerCamFesztival/photos_stream

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Tipikusnak nem mondanám magunkat. Sőt ha jobban belegondolok, azért nem vagyunk egyszerű esetek. Feleségem, pár évvel idősebb nálam és 4 éve boldogítja napjaim. Spontán internetes társkeresős zaklatásból pár levélváltást követően összehoztunk egy randit. A randit úgy gondoltuk a póker szabályai szerint fogjuk játszani, all-in alapokon. Nem csak úgy a felszíni flörtbe akartunk belekóstolni, hanem társat kerestünk, akkor még nem gondoltuk volna, hogy egy életre. Volt köztünk amúgy is 250km, ezért a randit nem csak egy kávézásnak gondoltuk. Boggyer barátai elutaztak és ő vigyázott a családi házra, medencéstül, kutyástul, mindenestül. Így adva volt a szitu, beköltözős showt szerveztünk magunknak, úgy hogy kb. fogalmunk sem volt arról ki, mi, hogy meg úgy egyáltalán. Én mindenre felkészültem, mert ugye tudjuk, az internet sok mindent meg tud szépíteni, így akár Alice mámoros Csodaországa is pillanatok alatt tud Belzebub legkegyetlenebb csataterévé válni. Kezdjük úgy, hogy azt sem tudtam, hogy hova a francba megyünk, csak annyit, hogy valahova a főváros környékére. Mindenre fel voltam készülve, így akár arra is, ha hirtelen mit sem sejtve kell az összes cuccommal kivágtatnom a puszta kellős közepére ott éjszakázni. Mindenre, de arra nem, hogy a rákövetkező napon eldől a sorsom. Az összhang adott volt, ment minden, mint gyereknek a játszadozás, természetesen, sikamlósan. Biztosnak éreztem magam a nyeregben, kellemes bókok, tuti befutó koktélrecept, megvillantott szőrös mellkas, kalandozás a kulinária világában, minden. Kaszáltam. Öröm elkezdi hágni a tetőnek a fokát és miután ez olyan jól ment, nekünk is kedvünk szottyant eme ősi rituáléhoz.

Csapat, hárman (forrás: http://brigitte-fredensborg.deviantart.com/art/THREE-TIMES-A-LADY-90521585)

Tsörren a telefonom. Már vártam. Rá is készültem, hogy még mélyebb legyen a beszélgetés. Boggyer volt a vonal másik végén és igazából azt hittem, valami trippen van, mivel alig tudott beszélni. Hamarosan én levegőt sem kaptam, úgyhogy ő még királyabb volt, mint én. Egy parkban ült egy fenyő alatt, szorongatva a telefont és szívét a kezében. „Terhes vagyok” mondta. Nem tudtam mit kezdjek ezzel, de tudtam, hogy örülök, csak azt nem hogyan. Mármint nem olvastam még el “A hogyan kell ilyenkor örülni” cserkész útmutatót. Mert ugye valljuk be, ok, hogy társat kerestünk, de nem akartuk ezt kapásból az égre kiírni, vagy a földbe 5km mélyen belevésni. Éreztem, hogy ez jó. Egyszerre forrongtam, üvöltöttem, hálálkodtam, könnyeztem, visítva nevettem. Éreztem Mini Bogyót, hogy ő akarta így. Illetve az Élet. Na most egy mini mágusnak, hogy mondjál nemet, aki egy az egyben közölte, hogy igen Veletek akarok élni és titeket választottalak. Sehogy. Hogy mondanál magadnak nemet, amikor érzed, hogy ez az utad, még ha nem is látod most. Sehogy.

Az ember talán fel sem tudja fogni mit jelent valójában az élet, úgy tényleg. Nem a picsoggás a flanc a felszín, hanem hogy meglovagolod a hullámokat, amik eléd kerülnek, rálépsz ösvényekre, figyelsz, tapasztalsz, megélsz és élsz. Az élet szabályai szerint. Nem akarsz mindent Te irányítani, hagyod, hogy Te legyél irányítva. Nem erősködsz, hiszen ráébredsz, hogy egy porszem vagy ebben a gépezetben. Ugyanakkor ennek a porszemnek és a körülötte lévőknek erőssége teszi nagyszerűvé magát a gépezetet. Ha észreveszed ezt, akkor nyertél.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: